4. Feyerabend

 

A Brief Chronology of Feyerabend's Life and Work.

• 1924 Born in Vienna. Son of a civil servant and a seamstress.
• 1940 Was inducted into the Arbeitsdienst (the work service introduced by the Nazis).
• 1942 Drafted into the Pioneer Corps of the German army. After basic training, volunteered for Officers' School.
• 1943 Learned of his mother's suicide.
• 1944 Decorated, Iron Cross. Advanced to Lieutenant. Lectured to Officers' School.
• 1945 Shot in the spine during the retreat from the Russian Army.
• 1946 Received a fellowship to study singing and stage-management in Weimar. Joined the ,,Cultural Association for the Democratic Reform of Germany''.
• 1947 Returned to Vienna to study history and sociology at the University. Soon transferred to physics. First article, on the concept of illustration in modern physics, published. Feyerabend ,,a raving positivist'' at the time.
• 1948 First visit to the Alpbach seminar of the Austrian College Society. Became secretary of the seminars. Met Karl Popper and Walter Hollitscher. Married first wife, Edeltrud.
• 1949 Became student leader of the ,,Kraft Circle'', a student philosophy club centred around Viktor Kraft, Feyerabend's dissertation supervisor and a former member of the Vienna Circle. Ludwig Wittgenstein visited the Kraft Circle to give a talk. Feyerabend also met Bertholt Brecht.
• 1951 Received doctorate in philosophy for his thesis on ,,basic statements''. Applied for a British Council scholarship to study under Wittgenstein at Cambridge. But Wittgenstein died before Feyerabend arrived in England, so Feyerabend chose Popper as his supervisor instead.
• 1952 Came to England, to study under Popper at the London School of Economics. Concentrated on the quantum theory and Wittgenstein. Studied the typescript of Wittgenstein's Philosophical Investigations, and prepared a summary of the book. Befriended another of Popper's students, Joseph Agassi.
• 1953 Feyerabend returned to Vienna. Popper applied for an extension to his scholarship, but Feyerabend decided to remain in Vienna instead. Translated Popper's The Open Society and its Enemies into German. Declined the offer to become Popper's research assistant. Agassi took the post. Feyerabend became research assistant to Arthur Pap in Vienna.
• 1954 First articles on quantum mechanics and on Wittgenstein published. Pap introduced Feyerabend to Herbert Feigl.
• 1955 Took up his first full-time academic appointment as lecturer in philosophy at the University of Bristol, England. His summary of Wittgenstein's Philosophical Investigations appeared as a review of the book in The Philosophical Review.
• 1956 Married second wife, Mary O'Neill. Published an article on the ,,paradox of analysis''. Feyerabend got to know the quantum physicist David Bohm, whose ideas were to influence him substantially.
• 1957 Gave a paper on the quantum theory of measurement to the Colston Research Symposium at the University of Bristol.
• 1958 Took up visiting lectureship at the University of California, Berkeley. Two of his most important early papers, ,,An Attempt at a Realistic Interpretation of Experience'', and ,,Complementarity'' appeared in the proceedings of the Aristotelian Society. In them, Feyerabend argued against positivism and in favour of a scientific realist account of the relation between theory and experience, largely on grounds familiar from Karl Popper's falsificationist views.
• 1959 Accepted a permanent position at Berkeley, emigrated to the US, becoming a naturalized US citizen.
• 1960 As a result of earlier discussions with Herbert Feigl, Feyerabend published ,,Das Problem der Existenz theoretischer Entitäten'', in which he argued that there is no special ,,problem'' of theoretical entities, and that all entities are hypothetical. Gave two lectures to Oberlin College, Ohio, in which he embroidered on Popper's views about the pre-Socratic thinkers.
• 1962 ,,Explanation, Reduction, and Empiricism'' appeared. Criticised existing empiricist accounts of explanation and theoretical reduction (Hempel, Nagel), and introduced the concept of incommensurability, based on the ,,contextual theory of meaning'' which Feyerabend claimed to find in Wittgenstein's Investigations.
• 1963 ,,How to be a Good Empiricist'', a position paper summing up his point of view, was published, along with his two main articles on the Mind/Body Problem in which he introduced the position now known as ,,eliminative materialism''.
• 1965 Publication of the first part of the essay ,,Problems of Empiricism'', and his ,,Reply to Criticism'', in which Feyerabend made his last serious attempt to construct a ,,tolerant'', ,,disinfected'' empiricism. Although beginning to put some distance between himself and Popper, Feyerabend was still able to write a glowing review of Popper's Conjectures and Refutations.
• 1967-8 Focus of his published papers had by now moved to ,,theoretical pluralism'', the view that in order to maximise the chances of falsifying existing theories, scientists should construct and defend as many alternative theories as possible. Feyerabend's articles ,,On a Recent Critique of Complementarity'' defended Niels Bohr's views against Popper's critique. Popper not amused.
• 1969 In a tiny article, ,,Science Without Experience'', Feyerabend finally gave up the attempt to be an empiricist, arguing that in principle experience is necessary at no point in the construction, comprehension or testing of empirical scientific theories.
• 1970 Publication of ,,Consolations for the Specialist'', in which Feyerabend attacked Popper from a Kuhnian point of view, and the essay version of ,,Against Method: Outline of an Anarchistic Theory of Knowledge'', in which ,,epistemological anarchism'' was revealed for the first time. Feyerabend claimed to be applying the liberalism of John Stuart Mill's On Liberty to scientific methodology. Published little during the next few years.
• 1974 Death of Feyerabend's friend Imre Lakatos, putting paid to their plans to produce a dialogue volume, For and Against Method. Feyerabend, lecturing at the University of Sussex, was ill too. Published a scathing review of Popper's Objective Knowledge.
• 1975 Appearance of Feyerabend's first book, Against Method, setting out ,,epistemological anarchism'', whose main thesis was that there is no such thing as the scientific method. Great scientists are methodological opportunists who use any moves that comes to hand, even if they thereby violate canons of empiricist methodology.
• 1976-7 Feyerabend replies to most of the major reviewers of Against Method. Got depressed. Published his first major article on relativism: the first time he explicitly endorsed the view.
• 1978 Science in a Free Society appears, including replies to reviewers of Against Method. Some clarification of epistemological anarchism, and very little retreat from the position set out in AM. Explored further the political implications of epistemological anarchism. The book also included one of Feyerabend's major endorsements of relativism, one of the views for which he was becoming known. First volume of the German edition of Feyerabend's philosophical papers appears. (Feyerabend published increasingly in German from this point onwards).
• 1981 English publication of the first two volumes of Feyerabend's Philosophical Papers, with new material in introductory chapters.
• 1983 Met Grazia Borrini at his Berkeley lectures.
• 1984 Publishes ,,Science as an Art'', in which he defends an explicitly relativistic account of the history of science according to which there is change, but no ,,progress''. Also continues his campaign to rehabilitate Ernst Mach.
• 1987 Publication of Farewell to Reason, a volume collecting some of the papers Feyerabend had published between
• 1981 and 1987. Relativism again at the forefront, especially in its ,,Protagorean'' version.
• 1988 Second, revised edition of Against Method, omitting the long chapter on the history of the visual arts, but now incorporating parts of Science in a Free Society, appeared.
• 1989 Paul and Grazia married in January. Left for Italy and Switzerland in the fall, at least partly because of the effects of the October earthquake in California.
• 1990 Officially resigned from Berkeley in March.
• 1991 Retired from Zurich. Three Dialogues on Knowledge and Beyond Reason, a festschrift edited by a former pupil, Gonzalo Munévar, published. Also lots of small publications, many of them in Common Knowledge. Signs of an increasing unhappiness with relativism in Feyerabend's publications around this time. But still vigorously opposed to ,,objectivism''.
• 1993 Third edition of Against Method published. Feyerabend developed an inoperable brain tumour, and was hospitalized.
• 1994 Feyerabend died at home in Zurich, February 11th. Several major memorial symposia and colloquia took place over the next two years.
• 1995 Killing Time: The Autobiography of Paul Feyerabend published.

Kuhn kritikája

1. Szemben Lakatossal, nem tesz különbséget a tudományos elméletek és a kutatási programok között. A Lakatos-féle kemény mag + védőöv + heurisztikai alapelvek felosztást a kuhni tudományelmélethez fűzött ,,verbális díszítésnek'' tekinti csupán.
2. Ahol teljesen egyetért Lakatossal, az a kuhni normál tudomány bírálata. Megállapítja, hogy Kuhn folyamatosan és szándékosan összemossa elméletének deskriptív és normatív elemeit.
   • A normatív elemekkel kapcsolatban rámutat, hogy Kuhn a normál tudományt pozitív funkcióval ruházza fel. Feyerabend vitatja a normál tudománynak tulajdonított eme tulajdonságok szükséges és hasznos voltát.
     • Vitatja - és rámutat, hogy maga Kuhn is vitatja (helyenként, tegyük hozzá) -, hogy a forradalmak szükségesek, tudniillik lehetetlen a paradigmák inkommenzurábilitása miatt azt mondani, hogy a korábbi paradigmát egy ,,jobb'' váltja fel.
     • Vitatja, hogy az elméletek képesek a fejlődésre.
     • ,,Nem bölcs dolog túlzottan megbízni a kísérleti eredményekben.''
     • ,,A tudósok egy kísérlet végrehajtása során különféle hibák elkövetésére hajlamosak''.
     • ,,Csak a legritkább esetben történik meg, hogy az elméleteket közvetlenül összevetik a »tényekkel« vagy a »bizonyítékokkal«''. Segédtudományok szerepe.
3. A deskriptív rész bírálata: ,,a normál vagy »érett« tudomány, ahogy Kuhn leírja, még csak nem is történeti tény''. Ezen a ponton teljesen Lakatossal ért egyet: ,,a proliferáció és az állhatatosság szakaszai nem egymást követik a tudomány történetében, hanem mindig egyidejűleg vannak jelen''.

   Megjegyzés: Természetesen ezek trivialitások, és nem Lakatos vagy Feyerabend tudományról való elmélkedésének mélységét, hanem Kuhn tudományfejlődési modelljének prekoncepcióktól vezérelt, ad hoc jellegét mutatják. Feyerabend ellenérvei e tézis trivialitásához mérten közhelyesek és laposak. Pl. ,,Einstein gondolkodásának szabadságában és felfedezéseiben - saját bevallása szerint - alapvető szerepet játszott az a képesség, hogy el tudott szakadni a hagyományos gyakorlattól.'' Vagy, a másik oldalon, ,,Jusson eszébe az olvasónak Max Planck megjegyzése, aki szerint a régi elméletek azért tűnnek el, mert képviselőik kihalnak.'' Stb.

Amiben egyetért Kuhnnal: inkommenzurábilitás

Feyerabend így foglalja össze Popper és Lakatos nézeteit a tudomány alapvetően racionális voltáról:

,,Popper szerint meg lehet állapítani, hogy két elmélet közül melyik áll közelebb az igazsághoz, még akkor is, ha az elméleteket olyan katasztrofális felfordulások választják el egymástól, mint amilyenek a tudományos forradalmak. ($T'$ elmélet akkor áll közelebb az igazsághoz $T$ elméletnél, ha $T'$ igaz következményeinek osztálya - $T'$ »igazságtartalma« - nagyobb, mint $T$ igaz következményeinek osztálya, de téves következményeinek osztálya nem nagyobb.) Lakatos szerint a tudomány látszólag ésszerűtlen vonásai csupán az anyagi világban és a gondolatok világában (a pszichológiai világban) vannak jelen; az ideák világában, Platón és Popper »harmadik világából« hiányoznak. Ebben a harmadik világban megy végbe a tudás növekedése, és itt lehetővé válik a tudomány minden aspektusának racionális megítélése.''

Feyerabend szerint azonban ,,Poppernek az igazság közelítéséről szóló modellje ... akkor is csődöt mond, ha megmaradunk az eszmék világában. Csődöt mond, mert léteznek összemérhetetlen elméletek.'' Az összemérhetetlenség tézisével ,,Kuhn filozófiájának olyan eleméhez értünk, amellyel teljes szívemből egyetértek.'' - írja.

Feyerabend alapvető esettanulmánya, mellyel a összemérhetetlenségi tézist alátámasztani gondolja, a klasszikus mechanika (KM) és a speciális relativitáselmélet (SR) összemérhetetlenségéről szóló elemzése.

,,Az instrumentalizmus alapján mindazok az elméletek összemérhetők, amelyek ugyanahhoz a megfigyelési nyelvhez kapcsolódnak, és amelyeket ennek alapján interpretálnak. Másfelől viszont a realisták a megfigyelhető és nem megfigyelhető dolgokról egységes elméletet akarnak nyújtani, és a vizsgált elmélet legabsztraktabb terminusait is alkalmazzák. Ez teljesen természetes eljárás. Hajlamosak lennénk azt mondani, hogy az SR nem csak arra ösztönöz, hogy gondoljuk át újra, mit értünk nem megfigyelhető hosszúságon, tömegen és időtartamon; úgy tűnik, az elméletből minden hosszúság, tömeg és időtartam relációs jellege következik, akár megfigyelt, akár nem, akár megfigyelhető, akár megfigyelhetetlen. Nos, ha egyes új $T$ elmélet fogalmait kiterjesztjük annak minden következményére, beleértve a megfigyelési beszámolókat is, akkor oly mértékben megváltoztatjuk a következmények értelmezését, hogy azok többé nem tartoznak a korábbi elmélet következményosztályába. Így a korábbi elméletek mind összemérhetetlenekké válnak $T$-vel. Az SR és a KM kapcsolata éppen ilyen.''

Sajnos ezen a ponton fel kell adnunk azt a törekvésünket, hogy Feyerabend szövegét mondatról mondatra értelmezzük, és megvitassuk, mert a fenti idézet általam kiemelt mondatán kívül sorozatban értelmezhetetlen mondatok következnek: ,,A relativisztikus hosszúság (vagy relativisztikus alak) fogalmának azonban van egy olyan eleme, amelyet a klasszikus fogalom nem tartalmaz, és elvileg sem tartalmazhat. Ez a tárgyak relatív sebessége valamilyen vonatkoztatási rendszerben.'' ,,Különböző, eltérő fogalmakon alapuló mennyiségek saját skálájuk szerinti értékei lehetnek ugyanakkorák, ettől még továbbra is különböző mennyiségek'' (mondja ezt a $\frac{v}{c}\rightarrow0$ limesszel kapcsolatban). ,,Egy relativisztikus univerzumban két különböző esemény mindig szeparált, mindig van valamilyen véges távolság közöttük, egy klasszikus univerzumban azonban nem mindig szeparáltak.'' Stb.

Nem kevés jóindulattal az olvasó azonban a következő tézis körvonalait veheti ki: a különböző elméletek, mint a KM és a SR, nem hasonlíthatók össze, nem dönthető el melyik írja le jobban a világot, mert a bennük használt fogalmak különbözők.

• Mármost nyilvánvaló, hogy Feyerabend különbözőnek tekint két fogalmat, ha az arra vonatkozó elméleti állítások különböznek. Vagyis ha egy $T$ elmélet szerint a békák kopoltyúval lélegeznek, majd az első béka felboncolása után kiderül, hogy ez nem igaz, mert tüdővel ($T'$ elmélet), akkor Feyerabend szerint nem dönthető el, hogy a két elmélet közül melyik áll közelebb az igazsághoz, mert össze sem vethetők, hiszen a második elmélet nem ugyanazt nevezi békának, mint az első, az első szerint ugyanis a béka egy kopoltyúval lélegző állat, míg a második elméletben használt béka-fogalom egy tüdővel lélegző állatot jelöl. (Körülbelül ilyen képtelenségeket állít a ,,relativisztikus tömeg'' és a ,,klasszikus tömeg'' különbségéről.)
• Feyerabend összemossa a realizmus-anti-realizmus (esetleg instrumentalizmus) kérdését az empirikus következmények alapján történő összevetés problémájával. Összemossa 1) azt az episztemológiai kérdést, hogy az észleletek egy bizonyos összességét összefoglaló elméleti fogalom mögé a valóság milyen elemét gondoljuk oda (ha egyáltalán...), 2) hogy az elméletben kifejezetten segédfogalomnak szánt, a mérhető, megfigyelhető mennyiségek értékét elvileg sem befolyásoló segédmennyiségeknek milyen ontológiai státuszt tulajdonítunk (potenciálok, stb.) azzal az előzőektől teljesen független kérdéssel, hogy 3) az empíria számára hozzáférhető valóságtartományban jól működő (realista vagy anti-realista módon interpretált) elméletünket miként extrapoláljuk az empíria számára (e pillanatban) nem hozzáférhető tartományokra.
• Ha Feyerabend tézisét komolyan kellene vennünk, akkor egyszerűen ignorálnunk kellene azt a tényt, hogy a relativisztikus fizika tökéletesen leírja az összes olyan jelenséget, amelyet korábban a KM-val írtunk le, pl. a hidak statikáját, vagy a biliárd golyók ütközését, de helyesen jósolja meg azt is, hogy egy elektront $0.9c$ sebességre gyorsító lineáris gyorsítóberendezés hossza $4km$, míg a KM ezt a hosszúságot egy gyufásdoboz hosszának jósolja. Feyerabend szerint nem lehet tudni hogy a két elmélet közül melyik a helyes (vagy a helyesebb), hiszen a relativitáselméletben a hosszúság nem ugyanaz a fogalom, mint a KM-ban, és ha választanunk kell a kettő közül, akkor semmi okunk sincs, hogy a SR-t szeressük, és elvessük a KM-t, hacsak nem ,,az undor, a csalódottság és az unalom'' miatt. És a részecskefizikai laboratóriumokban is bizonyára semmi okuk sincs a laboránsoknak a SR szerint kiszámolt helyre tenniük a detektort, ha azt akarják, hogy a vizsgálandó részecske a detektorba érkezzen, hacsak nem ,,esztétikai ítéletek, ízlésítéletek, illetve saját szubjektív óhajaik'' alapján.
• Ha Feyerabend tézisét komolyan vennénk, akkor már a KM Lagrange- és Hamilton-féle megfogalmazásait sem tekinthetnénk úgy, hogy azok ugyanannak a KM-nak a különböző formális megfogalmazásai, hiszen ,,nem vethetők össze'', mondván, hogy a Lagrange-mechanika nem mondja meg, hogy mi a rendszer Hamilton-függvénye, és viszont, a Hamilton-mechanika ,,nem tud'' a Lagrange-függvényről.
• A relativitáselmélettel kapcsolatban Feyerabend teljesen félreérti a ,,Szakember vigasztalásában'' egy hosszú lábjegyzetben idézett Märzke-Wheeler-féle téridő-koordinátázási eljárást. Egyrészt figyelmen kívül hagyja, hogy ezen eljárás során is szükséges, hogy legalább egy megfigyelő világvonalán egy etalon órát definiáljunk, továbbá elkerüli a figyelmét az a tény, hogy teljesen mindegy, hogy a téridő koordinátázását milyen módszerrel végezzük, megmutatható, hogy a KM által használt tér- és időkoordináták, minden további nélkül értelmezhetők mérhető fizikai mennyiségekként a relativitáselméletben, és fordítva, a relativisztikus téridő koordinátái, mint mérhető fizikai mennyiségek értelmezhetők a KM-ban. Ez arra ad lehetőséget, hogy - bár az összevetéshez az is elégséges lenne - nem csak empirikusan vethető össze a két elmélet, hanem a teoretikus terminusai is összevethetők.

Feyerabend szerint azonban a tudományos elméletek empirikus bázisa, konceptuális szerkezete, metodológiai alapelvei összemérhetetlenek. $\Rightarrow$ nem lehet egyik adekvátabb leírása a realitásnak, mint a másik $\Rightarrow$ tehát az elméletek közötti választás nem racionális, hanem ad hoc (ízlés, személyes motivációk, társadalmi-politikai célok, stb.) $\Rightarrow$ anything goes $\Rightarrow$ episztemológiai, metodológiai anarchizmus.

Megjegyzés:

• Persze Feyerabend nem csak téved, hanem inkonzisztens is. Amikor arról értekezik, hogy a kézrátétellel való gyógyítás sokszor eredményesebben gyógyít, mint a nyugati orvostudomány, akkor - ha jó értjük - két teória összevethető, méghozzá empirikusan, és az egyik - nevezetesen a kézrátétel-tan - az empirikusan tesztelhető predikcióiban jobb, mint a másik.
• Az irodalomban gyakran figyelhetünk meg egyfajta ambivalens viszonyt Feyerabend nézeteihez. Egyfelől sokakat faszcinál az ,,englishanything goes'' relativizmusa, de nehezen vállalható a hozzá vezető feyerabendi gondolatmenet. Ezért Feyerabend tézisét csak mint ,,metodológiai alapelvet'' fogják fel. (A fenti példa ugyan azt mutatja, hogy Feyerabend az ,,englishanything goes'' tézisét az elméletek tartalmára is kiterjeszti, de az argumentum kedvéért korlátozzuk a tézist csak a metodológiai üzenetére). Ha úgy lenne, hogy ez az elv csak egy heurisztikai elv lenne, ha csupán azt jelentené, hogy ,,nem szabunk a priori, dogmatikus határokat a gondolkodás számára'' (Laki), akkor nem lehetne semmiféle kifogásunk. Természetesen, gondolkodásunknak ne legyenek a priori, még kevésbé dogmatikus korlátai! Feyerabend szerint azonban ,,liberalizálnunk'' kell az igazolás szabályait is! Vagyis elméleteinket, tanainkat, gondolkodásunkat a tapasztalat sem korlátozhatja. Nem tudjuk ugyan, hogy mit kezdjünk az ilyen normatív szabályokkal, pl. - bármik is legyenek a tudomány elfogadott játékszabályai - arra sem vagyunk kötelezhetők, hogy tudományos pályára menjünk, sőt az is jogunkban áll, hogy gyakorlati cselekedeteinket kizárólag olyan megfontolások kormányozzák, amelyeknek soha egyetlen a tapasztalattal egyező predikciója nem volt. Sőt az is, hogy magunkat - feltételezhetően - a pusztuláshoz vezető úton, az utolsó pillanatig ,,racionálisnak'' nevezzük. Az azonban faktuálisan nem igaz, hogy a gondolkodásnak a tapasztalattal való korlátozás alóli felszabadítása nem fogja a ,,minden elmegy'' eszméjét a teóriák tartalmára is kiterjeszteni.